Kennisbank

Mit akar tudni egy CIO, mielőtt igent mond a felskálázásra

Egy CIO megkapja a feladatot, hogy az AI-kezdeményezéseket landolja, és egyúttal a számlát is, ha félresikerül. Nem azért, mert a technika hibázik, hanem mert egy pilot, amely egy elszigetelt infrastruktúra-darabon futott, nem ismételhető meg a szervezet többi részén. Tudja, hogy az ablak, amelyben az architektúra-döntéseket jól lehet meghozni, kicsi: ha egyszer rosszul van beágyazva, minden további bővítés örökli ezt a hibát.

A kérdés, amit felvet, nem az, hogy "működik ez", hanem hogy "tartja-e a réteg alatta". Úgy van kialakítva az adatmenedzsment-dimenzió, hogy a modell konzisztens, aktuális bemenetet kap, vagy a pilot egy kézzel megtisztított exportfájlra támaszkodik, amelyet senki sem tud megismételni? Úgy van kialakítva az IT-infrastruktúra, hogy egy új alkalmazás csatlakozik ahhoz, ami már megvan, vagy minden projektnek fel kell építenie a saját környezetét? Ezek nem az ambícióról szóló kérdések. A fundamentumról szólnak, és egy CIO tudja, hogy a fundamentumot utólag nem lehet lelkesedéssel megjavítani.

A válasz, amelyet nem fogad el

Egy CIO nem fogadja el, hogy az "AI-érettség" pontszáma egy szám az egész szervezetre. Túl gyakran látta, hogy egy átlag egy gyenge réteget rejt el egy erős alatt. Egy szervezet magas pontszámot érhet el governance-en, és mégis elakadhat, mert az alatta lévő adatmenedzsment-dimenzió nem nőtt fel vele. Külön akarja látni a dimenziókat, abban a sorrendben, ahogyan egymást hordozzák: szervezet és infrastruktúra és adatmenedzsment először, mert ettől függ, hogy minden, ami utána jön, megtart-e.

Azt sem fogadja el, hogy a mérés tőle magától származik, vagy attól az osztálytól, amelyik a leghangosabban kér költségvetést. Egy architektúra-értékelés a saját IT-osztály részéről hajlik afelé a képhez, amelyet az az osztály már eleve alkotott. Amire szüksége van, egy pontszám, amely egy plot-fordulóból keletkezik: több ember, akik külön és egyszerre pontoznak, úgy hogy láthatóvá válik, hol térnek el az architektúra- és kockázatképek. Ha a CIO az infrastruktúrát activation szintre teszi, és a business azt baseline szinten tartja, akkor ez a különbség maga a jelzés. Nem az átlag közöttük.

Amit nyer vele

Amit egy CIO nyer egy tisztességes méréssel, az egy indok a nemre, amely megáll a lábán. Nem "nem bízom benne", hanem "az adatmenedzsment-dimenzió baseline szinten áll, és ezen semmilyen alkalmazás, amely konzisztens bemenetre számít, nem maradhat talpon". Ez olyan pozíció, amelyet elmagyarázhat egy CEO-nak vagy CFO-nak, aki mindenekelőtt felskálázást akar látni. A hybridresourcing érettségmérése formát ad ennek a pozíciónak: öt szint, baseline-tól intelligence-ig, hét dimenzión keresztül, látható szórással arról, ki hol áll.

Amit még nyer, az egy sorrend. Egy CIO, aki dimenziónként meg tudja mutatni, mi kell először, nem kell választania aközött, hogy mindent egyszerre kezel el, vagy semmit sem tesz. Előre veheti az alapvető réteget — szervezet, infrastruktúra, adatmenedzsment — a függő rétegek elé, mert ez az a sorrend, amelyben működik, nem mert ez a preferenciája. Ez a megkülönböztetés pontosan az, amitől egy prioritásokról szóló vita más lesz: nem arról szól többé, mi tűnik a legsürgetőbbnek, hanem arról, mi lehetséges annak alapján, ami már megvan.

Amit egy CIO nem talál meg ebben a mérésben

Ez a mérés nem mond semmit arról, mely feladatokat veheti át az AI. Arról mond valamit, hogy a szervezet elég messzire jutott-e ahhoz, hogy egy átvétel landolhasson anélkül, hogy az alkalmazás alatti réteg megadná magát. Ez a megkülönböztetés más szerepeknél is felmerül: mit mérlegel egy CEO ambíció és fundamentum között, mire figyel egy COO, amikor a kivitelezésnek AI-t kell hordoznia, és mit lát egy workforce leader, ha a személyzeti oldal nem nő fel vele mind ugyanerről a teherviselő-képesség kérdéséről szólnak, nem arról, mely munka változik meg.

A szerepek közötti szórás ennél éppúgy informatív, mint a szint maga. Ha a CIO az infrastruktúrát insight szintre teszi, és a CHRO az adatmenedzsmentet foundation szinten tartja, akkor ez a szakadék az a hely, ahol egy pilot később elakad — nem a technikában, hanem az illeszkedésben aközött, amit az IT készen tart, és amit a szervezet ezzel tovább csinál. Ugyanez a struktúra, egy szektorra alkalmazva egy szervezet helyett, megmutatja, milyen széles lehet ez a különbség: nézze meg például, hogyan áll az építőipar mint szektor a hét érettségi dimenzión, vagy hogyan áll a beépítési ágazat ugyanezen a skálán.

A hybridresourcing érettségmérése épülő fázisban van. Aki a plot-fordulót szeretné használni a saját szervezete vagy csapata pontszámozására, feliratkozhat a várólistára; jelenleg még nincs mit megrendelni, csak egy hely, ahol elsőként kap hozzáférést, amint a tool elkészül.

Ha a válasz erre a mérésre az, hogy a fundamentum áll, akkor egy másik kérdés következik: a munka mely része maga átadható az AI-nak. Erre a kérdésre nem ez az oldal ad választ. Ezt a számítást a FTE TO AI munkaszkennere végzi el, amely feladatonként kiszámítja, mely munkarész vehető át — egy kérdés, amelynek csak akkor van értelme, ha a CIO már tudja, hogy az alatta lévő réteg tart.