Az IT-infrastruktúra egyike a hét dimenziónak a hybridresourcing érettségmérésében, és egyike azoknak a dimenzióknak, amelyek megelőzik a többit. Nem azért, mert az infrastruktúra fontosabb, mint az emberek vagy az eredmény, hanem mert a sorrend rögzített: egy AI-alkalmazás rendszereken fut, és ha azok a rendszerek nem beszélnek egymással, minden következő lépés valahol elakad. Ez az oldal arról szól, mit tartalmaz ez a dimenzió, miből látja, hol áll a szervezete, és mi változik a szintek között.
Az IT-infrastruktúra azokról a rendszerekről szól, amelyek a szervezetet hordozzák: az alkalmazásokról, a közöttük lévő kapcsolatokról, a számítási kapacitásról és tárolásról, valamint arról, mennyire van ez az egész felkészítve a változásra. Egy szervezet, amelyben sok rendszer létezik egymás mellett kapcsolat nélkül, másképp pontozódik, mint egy szervezet, ahol adat és funkcionalitás mozoghat a rendszerek között. Nem a technológia mennyiségéről van szó, hanem arról, mennyire függ össze az a technológia.
Az öt szint — baseline, foundation, activation, insight, intelligence — egy felépülést ír le. A baseline szinten a rendszerek gyakran önmagukban működnek, azon folyamathoz kialakítva, amelyre egykor kiválasztották őket, anélkül, hogy az összekapcsolás tervezési kérdés lett volna. Azt, hogy a baseline mit jelent a gyakorlatban egy szervezet egésze számára, a baseline szintről szóló oldal fejti ki. A magasabb szinteken a kép eltolódik: a rendszerek úgy vannak kialakítva, hogy új alkalmazások csatlakozhassanak anélkül, hogy az alapul szolgáló struktúrát újra kellene építeni.
Van néhány jel, amely további vizsgálat nélkül is elmond valamit. Ha egy új alkalmazás hozzáadása alapesetben külön integrációs folyamatot igényel, az infrastruktúra valószínűleg az alacsonyabb szintek egyikén áll. Ha a munkatársak kézzel gépelik át az adatokat a rendszerek között, mert hiányzik egy összekapcsolás, ez annak jele, hogy az infrastruktúra még nincs összhangra kialakítva. Ha senkinek sincs a szervezetben aktuális áttekintése arról, milyen rendszerek működnek és hogyan kapcsolódnak egymáshoz, akkor hiányzik az alap ahhoz, hogy erről bármit is mondani lehessen.
Magasabb szinteken ezek a jelek eltolódnak. Az új funkcionalitás meglévő kapcsolatokra tud csatlakozni, nem újakra. A számítási kapacitás és a tárolás skálázható anélkül, hogy minden bővítés külön projekt lenne. És van valaki vagy egy csapat, akinek áttekintése van az egész felett, nem csak a saját rendszeréről.
Az érettségmérés plot-fordulója konkréttá teszi ezt a képet: több ember a szervezetben külön pontozza a dimenziót, anélkül, hogy látnák egymás válaszait. Ha az IT-részleg az infrastruktúrát activation szintre teszi, míg az üzleti oldal baseline szinten tartja, ez a szóródás valamit elmond. Gyakran azt jelenti, hogy készültek ugyan eszközök, de nem úgy használják őket, mint tervezték — vagy hogy azoknak, akik naponta dolgoznak velük, más képük van, mint azoknak, akik kezelik.
A baseline-ból foundation-be lépés általában áttekintést igényel: tudni, milyen rendszerek vannak, hogyan függnek össze, és hol vannak a szűk keresztmetszetek ebben az összefüggésben. Ez egy leltár, nem építési projekt. Ez az áttekintés nélkül minden következő lépés kockázatos találgatás.
A foundationből activationbe lépés gyakran olyan kapcsolatokat igényel, amelyek még nem léteznek: egy módot, amivel az adat mozoghat a rendszerek között kézi köztes lépés nélkül. Ez lehet műszaki beavatkozás, de egyben döntés is arról, mely rendszerek kapjanak elsőbbséget — nem mindent kell egyszerre összekapcsolni.
Az insight és intelligence felé vezető lépés olyan infrastruktúrát igényel, amely kísérletezésre van kialakítva: számítási kapacitást, amely fel- és leskálázható, olyan környezeteket, amelyekben új alkalmazások tesztelhetők anélkül, hogy a produkciós rendszert érintenék. Ez más módja a kialakításnak, mint amit a legtöbb szervezet eredetileg épített, és ennek a lépésnek a mérete nagymértékben attól függ, mennyi áll már rendelkezésre.
Az, hogy ez a lépés mennyibe kerül, nem foglalható össze egy összegben — ez a rendszerek számától, az infrastruktúra korától és attól függ, mennyire vették már figyelembe a korábbi döntések az összekapcsolást. Ami biztos: az infrastruktúra ritkán működik önmagában. A lépés könnyebbé vagy nehezebbé válik attól függően, hogyan van kialakítva az adatmenedzsment, mert egy jól összekapcsolt rendszer kevés hasznot hoz, ha az abban lévő adat nem megbízható. Ezzel együtt mozdul a adatvédelem és biztonság is: több összekapcsolás több helyet jelent, ahol adat szivároghat ki, és ezt már a kialakításba be kell építeni, nem utólag. És anélkül, hogy olyan emberek vannak, akik az új rendszereket kezelni és használni tudják, az összekapcsolt infrastruktúra olyan eszköz marad, amelyet senki nem kapcsol be.
Ez az oldal arról szól, hogy az infrastruktúra képes-e hordozni az AI-t — nem arról, milyen munkát vehetne át az AI, ha az infrastruktúra már megvan. Ez egy másik kérdés, más eszközzel. Az FTE TO AI munkafelmérése feladatonkénti pontossággal kiszámolja, a munka mely része vehető át AI-val, a jelenlegi rendszerek alapján. Ez az eredmény akkor a legmegbízhatóbb, ha előbb tisztázott, milyen szinten áll az infrastruktúra: egy munkafelmérés egy még nem hordozó alapon olyan számot ad, amelyet senki nem tud kivitelezni.
Vraag maar wat er moet staan voordat AI in uw organisatie kan landen.
Answers come from this site’s knowledge base. Not tailored advice, and not a scan of your company.